2008-05-07

Szem-kéz koordináció és átaludt éjszakák

Dani egy ideje próbálkozik a fölé lógatott tárgyak megfogásával. Pár hete még csak "mintha"-mozdulatokat végzett. Most már biztos, hogy a fogással próbálkozik, sőt, egyre gyakrabban sikerül is neki. :) Jön a csörgők és egyéb kezdeti finommozgást fejlesztő játékok korszaka (3 hónapos kor után). Emlékszem, Eszter egy plüss labdát fogott meg először, Danival egy rikító zöld sárkány-féle plüssös-rágókás szüleménnyel gyakorlunk előszeretettel (kaptuk :)). A képen épp az Eszter fürdésnél használatos (kissé vízköves) fényképezőgépével próbálkozik.


Szülinapomra azt kaptam ajándékul tőle, hogy átaludta az éjszakát - és azóta is így megy ez. Persze tudom, hogy nem lesz ez mindig így, ahogy jönnek a fogacskák meg egyéb történések... De addig is olyan jól esik. :) Fél öt-fél hét, mikor meddig bírja.

2008-03-24

Naptárak

Lassan eltelik három hónap az évből, ilyentájt szokták leárazni a naptárakat. Ha szerencsénk van, találhatunk olyanokat is szép képekkel, melyekből szuper képeket lehet készíteni OkosBabázáshoz. Kettőt találtam egyelőre magyar templomokról, kastélyokról és várakról. Eszter élvezettel nézegeti.

Arcocskák

Dani két hónapos lett, és egyre többet tud. Kinőtt az újszülött korból. Megkaptuk tőle az első mosolyt (persze azóta már minden nap többet is :), fordulgat az oldalára, és rengeteget gügyög. Szabályos párbeszédeket bonyolítunk. Nagyon tündéri... Az alvás továbbra is anyán a legjobb, tegnap négy órát aludt a kendőben.

2008-02-16

Dani hamarosan 4 hetes

Pontosan hétfőn lesz az. :)

Most épp valami náthával küzd szegénykém, szívni kell az orrát, de azért a szopi töretlen, hízik, gömbölyödik. Most ez a legfontosabb, szerdán kiderül, mennyit gyarapodott az egy hónapos vizsgálaton. És itt egy olyan kép, ahol már a nagy kék szemeivel bámul a világba:


Nagyon tetszik neki a fekete-fehér is, a pelenkázóra odatettem egy ilyet, amelyet cserélgetünk majd. De természetesen anyán érzi magát a legjobban, sokat van a kendőben, sokszor rajtam alszik csak el (éjjel mellettem van), úgyhogy van idő pihenni...

Zsírkrétával ablakra

Találtam olyan zsírkrétát, amivel ablakra lehet rajzolni és vízzel lemosható. Eszter azonnal lecsapott rá otthon. Tényleg nagyon jó, csak ajánlhatom. A végét csavarni kell, hogy előbújjon a vastag "tokból" az utánpótlás.

És amiért még emlékezetesebb ez az "alkotás": Eszter elkövette az első családi portrét is, íme:

A kicsi ciklámen kör Eszter, mellette balra anya, apa, egyik nagyi, Dani (érdekes, hogy ő a legnagyobb :), jobbra Esztertől pedig a másik nagyi. A kis vízszintes vonalkák pedig azt jelentik, hogy fogják egymás kezét. Édes...

A kórházban - mikor nálam jártak látogatóban - egyébként először rajzolt emberalakot, fejjel és testtel.

Hamarosan új cikksorozat indul az OkosBabán a rajzolásról és egyéb kreatív tevékenységekről.